A festés és a rajzolás által már gyermekként meg tudtam feledkezni az időről.

Később felnőttként egyre több és több időt szenteltem az alkotó tevékenységeknek, mert rájöttem, hogy a belső világomhoz erősebben szeretnék kapcsolódni. A belső képek, látomások, víziók – amelyeket magamban már gyermekkorom óta oly jól ismerek – által a festés és a rajzolás számomra egy belső késztetés.

Mindig hálás leszek az Apolka (Erős Apolka – Munkácsy Mihály-díjas művész) Művészeti Iskola és Műhely elismert képző- és iparművész tanárainak, hogy segítettek elindulnom az önkifejezés művészi útján. Számomra az alkotásban a legfontosabb a belülről jövő inspirációimnak a megjelenítése: Ahogy a belső képek és érzések megtalálják visszatükröződéseiket a külvilágban, a jelen pillanatban.

Alkotómunkám stílusa és a felhasznált eszközök folyamatosan változnak az általuk megjelenített hangulatokhoz, formákhoz igazodva. Mégis két fő jellemvonás elmondható arról, ahogy dolgozom: A kiindulópont az egész képből jön, ahogy megjelenik bennem és a papíron/vásznon is rögtön az elején kitölti a rendelkezésre álló hely nagy részét, azaz nem a részletekből épül fel az alkotás. A másik, ami jellemzi munkámat, hogy színek, fények és árnyékok, valamint a mozgás által láttatnak a képeim, nem perspektívák által.

Nem tudom nem leírni, hogy ismerem azt a titokzatos kibontakozási élményt, amikor a festékkeverés, ecsetvonások, gyakorlatilag fizikai munka során, amiben természetesen a szív jelenléte közreműködik, hirtelen a kép elkezd élni, szinte visszanéz rám: a portré tekintete, az akt személye, a tájkép energiája, a csendélet hangulata, az absztrakt üzenete…